“Zöld” hajtástechnikai termékek a fenntartható fejlődésért

 

2012-ben a Bervina elkezdte a zöld termékek forgalmazását a piacon. A célpiac az élelmiszer ipari vállalatok. Célunk a környezettudatos termékfejelsztés, mely egyfajta globális trendként és értéknormaként van jelen az üzleti életben is. A vállalatok ma már integrálják a tervezésbe, a gyártásba, és általában üzletpolitikai, elvi szinten az innovatív és öko beruházásokat, és fejlesztéseket, gyártásokat, melyek a fenntartható jövőt célozzák meg, mint életteret.

A cégünk a hagyományos termékekből gyártja a fogasszíjakat, a tengelykapcsolókat és a szorítógyűrűket aluminíumból. Azonban 2012-ben új termékekkel jelentünk meg a hajtástechnikai termékek piacán, melyek a poliuretán, szilikon bevonatú szíjak megjelenésével kezdődtek, melyek az élelmiszeripari minősítésen is sikereket értek el, azaz megfelelnek az FDA előírásoknak, amely önmagában beszédes tény.

A „zöld” szíjunk gyakorlatilag természetesnek mondható, hiszen legyen bármilyen csomagológép gyártásnál használt szíjról is szó, teljes mértékben  olyan szíjakat állítunk elő, melyek egyrészt környezetkímélőek és az emberi szervezetre semlegesek, így az élelmiszergyártásban is használhatóak.

Elérhető bordázott, fogas szíjak

  • FDA öntött fogasszíj ShA 10-90
  • FDA kétrétegű öntött szíj ShA 10-50
  • Lapátos, bütykös szíj – FDA
  • FDA alapszíjak szilikon bevonattal
  • Silicon fogasszíj – hőálló rozsdamentes acél és Kevlar korddal
  • Kolbász szíj

Kérjük tekintse át weboldalunkat, vagy lépjen kapcsolatba tanácsadóinkkal: bervina@bervina.com

 

További információért kérjük, keressenek minket bizalommal!

 

Lépjen kapcsolatba velünk

 
Kapcsolat
Gergely Anikó
Értékesítési vezető
+36 1 222-2079
Tóth Dénes
Értékesítési vezető
EPTDA Member NIBA MERT-CERT HANNOVER MESSE COMPONENTS
Quality Guaranteed
SGS
Exhibition
Exhibition
 

Your browser is out of date. It has security vulnerabilities and may not display all features on this site and other sites.

Please update your browser using one of modern browsers (Google Chrome, Opera, Firefox, IE 10).

X